Programozásból ismét az élmezőnyben



Március utolsó napjaiban már hagyománnyá vált, hogy a világ minden tájáról összegyűlnek a Python programozási nyelv megszállottjai Pozsonyban a PyCon elnevezésű nemzetközi konferencián. Idén sajnos ez a személyes találkozás nem valósulhatott meg. A kialakult egészségügyi helyzet előtt azonban még lezajlott a konferenciához kapcsolódóan a pozsonyi Comenius Egyetem Matematika, Fizika és Informatika Kara által meghirdetett országos Python Cup 2020 programozói verseny, melyen Szlovákia 34 középiskolájából összesen 212 diák vett részt.
A vetélkedőbe immár második éve bekapcsolódott a dunaszerdahelyi Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola (Szabó Gyula 21) öt „információs és hálózati technológiák” szakon tanuló harmadik évfolyamos diákja.
Az eredmény elektronikus levélben érkezett, melynek tartalma kellemesen meglepte mindnyájunkat: Csepy Dominik a hetedik helyet szerezte meg a gimnazistákból álló élmezőnyben. A szoros versenyben Petrík Szabolcs (20.hely), Fogas Gergely (31.hely), Szakál János (39. hely) és Huszárik Dávid (46. hely) szintén megmutatták programozási készségeiket. (A képen felső sor balról: Csepy Dominik, Fogas Gergely, Huszárik Dávid, alsó sor balról: Petrík Szabolcs, Szakál János).
A diákoknak gratulálunk, és kívánjuk, hogy a programozás iránti szenvedélyük a továbbiakban is motiválja őket arra, hogy minél jobban megismerjék ezt a szakterületet, ill. továbbfejlődve kiváló szakemberekké váljanak.
Bízunk abban, hogy a világ tudósai páratlan elhivatottsággal együttműködve hamar megtalálják a járvány gyógyszerét, így ősszel mégiscsak találkozhatnak a világ programozói és a verseny szervezői személyesen is gratulálhatnak a diákoknak az elért eredményekhez.

Magyarics Mónika, PhD
informatikatanár



« vissza

   


     

Ma Klára névnapja van
2020.Aug.12.

E-Learning System





  » Figyelem, változás!
  » Regisztráció