Szakközépiskolások diadala a Gloria Victis történelmi vetélkedőn



1956. október 23-án alapjaiban rengett meg a kommunizmus magyarországi uralma. Egy nép azt kiáltotta, elég volt! Kitört a forradalom, majd a szabadságharc. Ennek tiszteletére a Rákóczi Szövetség minden évben háromnapos történelmi emlékversenyt hirdet középiskolás diákok számára, akikkel együtt emlékezünk. 2019. október 21-23. között került megrendezésre a már évtizedes hagyományokra visszatekintő Gloria Victis elnevezésű ifjúsági találkozóval egybekötött többfordulós vetélkedő, melybe a Kárpát-medence magyar középiskolái nevezhettek be. Az évente más-más témakört felölelő verseny idén II. Rákóczi Ferenc és kora köré összpontosult, a nagyságos fejedelem erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulójának tiszteletére. A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolából egy csapat, név szerint Bereznai István, Dömény Béla és Sidó Barnabás vállalkozott a kihívásra. A versenybe egy tesztsor kitöltésével neveztek be, amelyet még tavasszal kellett visszaküldeni. A pozitív elbírálást követően végül 60 csapat kapott meghívást a középdöntőbe, köztük a miénk is. A második fordulóban egyre igényesebb kérdésekkel és feladatokkal találkoztak a versenyzők. A középdöntő nehézségi fokát jelzi az is, hogy csak a legjobb 10 csapat kerülhetett be a döntőbe. Diákjainknak ez a próba csak fokozta a felkészülést, az egyre komolyabb feladatok sem tántorították el őket attól, hogy elérjék céljukat. A sok tanulás meghozta gyümölcsét, kiharcolták a részvétel jogát a szóbeli döntőben, ahol a neves szakemberekből álló zsűri előtt kellett bizonyítaniuk. A bizottság elnöke id. Dr. Lomnici Zoltán volt. A hagyományosnak mondható képfelismerés és forráselemzés mellett a kreatív feladatok sem hiányozhattak, mint például a személyfelismerés vagy a vita. Az összesített pontszámok alapján a tanulóink a dobogó harmadik fokára állhattak fel, maguk mögé utasítva számos híres gimnáziumot. A csapat lelke Bereznai István negyedikes tanuló volt, aki szorgalmát, rátermettségét és a történelem iránti elkötelezettségét számos nemzetközi díjjal már eddig is bizonyította. Nem elfelejtendő, hogy az elért eredményhez Barnabás és Béla is hozzájárult. Az értékes díjakat Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke és Csáky Csongor jelenlegi elnök adta át. A tárgyjutalmak mellett meglepetés is érte az első három helyezett csapat diákjait - egy isztambuli és rodostói tematikus tanulmányi kiránduláson vesznek részt. Hihetetlenül boldogok voltunk, nem akartuk elhinni, hogy ez így alakult. „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.“ – hangzik Ady egyik versében. Kedves diákok, fogadjátok a jómagam és az egész iskolai közösség gratulációját, megküzdöttetek érte!

Duborszky Attila
történelemtanár / felkészítő tanár



« vissza

     
     
     
 


     

Ma Jenő névnapja van
2019.Nov.18.

E-Learning System





  » Figyelem, változás!
  » Regisztráció