Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Hobbija az elektrotechnika



Május 23-24-én rendezték meg Nyitrán a Fiatal Elektrotechnikusok versenyének országos döntőjét. Iskolánkat, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolát, egy elsős diákunk, az információs és hálózati technológiák szakon tanuló Botló Dominik képviselte.
Dominik már gyermekkora óta érdeklődik a technika világa iránt, szabadidejében szívesen állít össze áramköröket és szerel különböző egyszerűbb villamos berendezéseket. A versenyre kis rábeszélés után jelentkezett, de végülis sikeresen helyt állt az erős mezőnyben. Először minden versenyzőnek szlovák nyelven egy elméleti tesztet kellett kitöltenie, melyben a fizika és elektronika világában való jártasságát kellett bizonyítania: kapcsolási ábrákat rajzolni, számításokat végezni és a fizika alaptörvényeit alkalmazni. A második forduló feladata gyakorlati jellegű volt: a szervezők által rendelkezésre bocsátott készletből és a megadott ábra alapján a versenyzőknek egy működő elektronikai eszközt kellett létrehozniuk, ahol a bírák a cinezés (forrasztás) minőségét, az eszköz kinézetét, valamint a gyorsaságot pontozták.
Dominik az előkelő 15. helyet megszerezve, Nagyszombat megye legjobbjaként bizonyította, hogy helye van az országos élmezőnyben. A verseny után a diákok megtekinthették Nyitrán az ELO SYS 2019 kiállítást, ahol a legmodernebb energetikai, világítástechnikai és telekommunikációs eszközökkel ismerkedhettek meg. Dominik a szponzorok értékes ajándékaival és hasznos tapasztalatokkal térhetett haza a megmérettetésről.
Dominik felkészítő tanárai: Kura Lajos mérnöktanár, Magyarics Mónika informatikatanár és Zsemlye Péter villanyszerelő mester.
Gratulálunk Dominiknak, és kívánjuk, hogy az elektrotechnika újdonságai iránti szenvedélye a továbbiakban is motiválja arra, hogy minél jobban megismerhesse ezt a szakterületet, és tovább fejlődve kiváló szakemberré váljon.

Magyarics Mónika
informatikatanár



« vissza



Ma Auguszta névnapja van
2024.Mar.29.