Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Szakközépiskolások meghódították a biteket



A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában újra megrendezésre került az e-Hód – „hódítsd meg a biteket” verseny, a nemzetközi Bebras informatikai és számítógép-készség verseny magyarországi változata. A Bebras kezdeményezés 2004-ben indult Litvániából, és idén már több mint 50 ország kapcsolódott be a verseny megrendezésébe. A verseny szervezői 2015-ben elnyerték az Informatics Europe „Best Practices in Education“ díját.
A kezdeményezés célja, hogy felkeltse az érdeklődést az informatika iránt, feloldja az informatikával kapcsolatos félelmeket, negatív érzéseket, megmutassa az informatika sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit. Iskolánk már évek óta részt vesz az iBobor versenyben, a Bebras szlovák nyelvű változatában. Idén már másodszorra sikerült bekapcsolódni a magyarországi versenybe, így diákjaink magyar nyelvű feladatokat oldhattak meg. A versenyt online bonyolították le az interneten keresztül, a diákok 45 perc alatt 15 érdekes logikai feladatot oldottak meg.
Idén a Junior és Senior kategóriákban versenyeztek a diákjaink. A legjobb eredményt Junior kategóriában az I. D osztály informatikai és hálózati technológiák szakos diákja, Polák Albert érte el. Szintén sikeresek voltak a Senior kategóriában a IV. C osztály műszaki és informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában szakos diákjai. Ebben a kategóriában az osztály egyetlen lány tanulója, Herbrik Noémi volt a legeredményesebb. Gratulálunk mindnyájuknak!
Köszönettel tartozunk az ELTE Informatikai Karának, hogy lehetővé tették számunkra a részvételt. Az érdekes feladatokat minden diákunk nagyon pozitívan értékelte. Célunk, hogy a jövőben még több informatika szakos diákkal kapcsolódjunk be a versenybe és az ehhez hasonló megmérettetésekbe.
Klőr Henrietta és Takács Péter tanárok



« vissza



Ma Emma névnapja van
2024.Apr.19.