Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Értékes hétvége



A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola két diákja és az iskolában 14 éve sikeresen működő Rákóczi Szövetség ifjúsági helyi szervezetének vezető tanára részt vettek a március 23-25 között szervezett 31. vezetőképzőn és ifjúsági találkozón Hajdúszoboszlón. A Rákóczi Szövetség meghívására egész Kárpát medencéből érkeztek középiskolás diákok. Diákjaink rengeteg új barátra leltek. Csapatépítő összejövetelek, vetélkedők, városnézés, kikapcsolódás szerepelt a programban. Szombaton Debrecen volt a középpontban. A város nevezetességeinek megtekintése után, a református kollégium vendégei voltunk, annak a híres kollégiumnak, melynek diákja Nyilas Misi is volt. Az igazgató úr köszöntő szavai után az Oratóriumban megtekintettük a Nyilas Misi egy napja című filmet, mely napjaink Nyilas Misijeinek napját mutatja be a kollégiumban. A finom ebéd elfogyasztása után megtekintettük az iskolatörténeti kiállítást, majd a Déry Múzeumban Munkácsi Krisztus trilogiáját. Így Húsvét előtt segített az ünnepre való előkészületben is.
Virágvasárnap szentmisével és istentisztelettel zárult a háromnapos találkozó, mely ismét elérte célját. Értékeket közvetítve erősítette mindnyájunkban az összetartozás örömét.
Köszönet mindezért a fáradhatatlan munkáért a Rákóczi Szövetségnek!
Klőr Levente


Diákjaink gondolatai:

Rácz Ildikó:
Ez a 3 napos kirándulás volt az első Rákóczi szövetséges esemény amelyen részt vehettem. A sok szép emlék közül amit átéltünk talán azt emelném ki, hogy rengeteg új embert ismerhettem meg és barátkozhattam össze velük. Mind magyarok, ugyanazokkal a problémákkal, mint mi. Volt szerencsém mélyebben elbeszélgetni velük és amint az kiderült, ugyan azt érzik, amit én. Magyarok és lehet hogy egy másik országban élnek de a szívük egy olyan hely felé húz ahol azt érezhetik hogy tartoznak valahova, ahol magyarok lehetnek és senki nem néz rájuk csúnyán hogy meg mernek szólalni az anyanyelvükön és ki mernek állni magukért és azért akik.

Ollé Ákos:
Ez volt életemben a második alkalom hogy a Rákóczi szövetség segítségével eljutottam egy ilyen rendezvényre. Sok új emberrel találkoztam, új barátságokat kötöttem. Ilyen rendezvényeken jövök rá hogy én igazán magyar vagyok.



« vissza



Ma Tivadar névnapja van
2024.Apr.20.