Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Gyakorlati érettségik a kétéves felépítményi szakokon



A „számítógépes hálózatok műszerésze” szakon immár második alkalommal zajlottak a gyakorlati érettségik az elmúlt héten a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában. Ezen a kétéves érettségi utáni felépítményi szakon idén 20 fiatalember végez. A számonkérés során a diákoknak először egy adott pénzösszeg-keretből kellett megtervezniük egy hálózati eléréssel is rendelkező vállalati részleg vagy iroda informatikai felszereltségét. A következő feladat egy szerver-számítógép összeszerelése, hálózati kábelek elkészítése és megfelelő jogosultságú hozzáférésekkel egy hálózati operációs rendszer illetve egyéb szerverprogramok telepítése volt. Ezután egy elképzelt ügyfél igényei szerint kellett bekonfigurálniuk egy laptopot, kliensprogramokat telepíteni rá, valamint a lehető legkörültekintőbb biztonsági követelményeknek megfelelően biztosítani kellett a vezetéknélküli hálózati elérést is. Végül egy-egy CISCO típusú switch és router konfigurálásával, valamint az elkészített LAN hálózat működésének tesztelésével fejeződött be az igényes 8 órás „munkanap”. Az érettségi során a diákok bizonyíthatták tudásukat, hogy képesek megtervezni és létrehozni egy működőképes számítógépes hálózatot a gyakorlatban is.
Felkészítő tanárok: Magyarics Mónika, Méhes Gergely



A „gazdasági informatika” kétéves érettségi utáni felépítményi szakon a diákok közgazdaságtani és informatikai ismereteket sajátítanak el. Ennek megfelelően a gyakorlati érettségin történő számonkérés is egy széleskörű feladatok ellátására képes irodai alkalmazott egy napi munkáját ölelte fel. A tanulók egy adott vállalat logisztikai és gyártási folyamatait optimalizálták, táblázatkezelő program segítségével a kommunikációs kiadásokról készítettek kimutatást, adatbázis létrehozásával támogatták a nyilvántartás hatékonyságának növelését, valamint egy grafikai program segítségével megtervezték a vállalat logóját. Könyvelésből a cég éves gazdasági eseményeit könyvelték az Oberon könyvelési program segítségével. Ezen kívül béreket számoltak, adminisztratív feladatokat oldottak meg és elkészítették az évvégi zárást is. Végül egy egyszerűbb készlet-nyilvántartási folyamatot program megírásával tettek még eredményesebbé. A tanulók a gyakorlati érettségi során megoldott sokrétű feladattal mind a gazdasági, mind az informatikai jártasságukat bizonyíthatták.
Felkészítő tanárok: Magyarics Mónika, Takács Péter, Vajda Angelika



« vissza



Ma Emma névnapja van
2024.Apr.19.