Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Emlék és jótékonysági koncert



A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai az új tanévet is jótékonysági koncerttel kezdték és adományokat gyűjtöttek egy erdélyi balesetben megsérült lány gyógykezelésére. Az iskola kiemelt figyelmet fordít minden évben a hátrányos helyzetben élő gyerekekre, valamint a beteg gyermekekre. A diákok számára is fontos, hogy érezzék segíteni jó dolog és nagyobb öröm adni mint kapni. A koncerten, melyet Klőr Levente az iskola tanára szervezett, az iskola diákjai léptek fel. Zongorán Bertók Róbert játszott, Nagy Szilárd énekelt és Pálffy Kristóf hegedült.
A koncert üzenete az volt, hogy nyitott szemmel járjunk a világban és segítsünk rászoruló embertársainknak egy kézfogással, öleléssel, mosollyal.
Nemcsak jótékonysági koncert, hanem emlékkoncert is volt egyben, melyen a diákok emlékeztek a nyáron elhunyt diáktársukra Papp Lászlóra, aki tragikus körülmények között hunyt el.
Az iskola a jövőben folytatni kívánja a szociális programokat.

http://youtu.be/CjJ2K49lqHI



« vissza



Ma Emma névnapja van
2024.Apr.19.