Nyílt nap iskolánkban



A sikeres élethez az út a szakközépiskolán keresztül is vezethet. Ez volt a jelszava a Szabó Gyula 21-es Szakközépiskola 2014. december 3-án tartott Nyílt napjának Dunaszerdahelyen.
Közel száz magyar alapiskolás tolongott az iskola folyosóján és tantermeiben, hogy információkat szerezhessen a szakközépiskolában oktatott szakmákról, szakokról, szakképzésről és az iskola elvégzése utáni érvényesülési, elhelyezkedési lehetőségekről. A tantermekben jól felszerelt didaktikai eszközök alkalmazásával közelebbről is megismerkedhettek a kilencedik osztályos tanulók egy körszerű magyar szakközépiskolában az idegen nyelvek, informatikai, közgazdasági, elektrotechnikai, stb. tantárgyak tartalmával. Ebben az évben sem maradhatott el a hagyományos fodrász, kozmetikus és divattervező diákok bemutatkozása munkáik által, ahol jól sikerült kreációikkal kápráztatták el a látogatókat. Emellett sor került az iskolában régebben végzett fodrászok, mára elismert szakemberek, Puskás Eszter és Posztós László vendégfodrászok bemutatkozására is. Az általuk készített frizurák nagy tetszést váltottak ki.
Ezek után nyugodtan mondhatjuk, hogy a jól elsajátított szakma segítségével is lehetünk sikeresek és boldogok.
Molnár Ilona



« vissza

     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
 


     

Ma Friderika névnapja van
2017.Sep.20.

E-Learning System





  » Figyelem, változás!
  » Regisztráció